Száraz forró nyarak és enyhe esős telek jellemzik ezt az
éghajlatot. Európa ezen, amelyeket különböző tölgy és cédrusfélékből álló
keménylombú erdők borítják, melyek, számos dinoszauruszfajnak adnak otthont.
Az egyik leggyakoribb itt élő növényevő a ludoceratops.
Ez a neoceratopsida dinoszaurusz négy méter hosszú és két
méter magas. A gerincűk meghajlott, az első pár lábuk rövid és vastag, míg a hátsó
pár hosszú és erőteljes. Képesek két
lábra állni, így elérik a magasabban növő hajtásokat, leveleket és
gyümölcsöket. Erőteljes csőrükkel tépik le a táplálékot, majd a redős
fogazatukkal rágják péppé.
A különféle alfajai és fajai elterjedtek Eurázsiában,
Afrikában és Amerikában. Különböznek a
méretükben, a színezetükben, az orruk feletti dudorok méretében,
elhelyezkedésében, formájában és a gallérjukon lévő mintázatban.
A Dél-Európában élő ludoceratops meridionalis orra felett két párhuzamos
álló dudor található, míg a taréján két pár szemalakú mintázat található, a
derekukon meredező, tüskére emlékeztető dísztollak sárga-zöld színezetűek.
Csordákban élnek. Ezek a nőstényekből, azok fiókáiból és egy
domináns hímből áll.
A száraz nyári
hónapokat az Ibérai és az Apennini félsziget déli részén töltik, amikor eljön az
esős tél a ludoceratopsok északra vándorolnak. Itt lerakják a tojásaikat. A
kikelt fiókákat már délen nevelik fel.
A térség legnagyobb növényevője a Fragilisaurus. 7 méter
hosszú, 3 méter magas.
Karcsú, fekete pehelytollakkal borított áramvonalas testét
két erőteljes láb tartja. A farka merev és izmos, a végén legyezőszerűen
szétterülő tollak találhatóak. A nyaka csupasz, a tövénél egy fehér tollgallér díszeleg.
Kisebb családjai gyakran járják a nyílt területeket. A
keménylevelű növényeket kacsacsőrre emlékeztető csőrével tépi le és egyben
nyeli le. A zúzában lévő grasztolitok másnéven zúzókövek emészthetővé teszik a
táplálékot.
Ez a dinoszaurusz faj az ornithomimosauriák leszármazottja.
Ezek a mindenevő állatok a kora krétában jelentek meg. Gyakori állatai voltak a
Laurázsia nevű szuperkontinensnek (Eurázsia és Észak-Amerikát foglalta egykor
magába). Azonban az oligocéntől kezdték meg igazi virágkorúkat. Az északi
félteke egyik legelterjedtebb növényevő állatcsoportja.
Közeli rokona az Urientiasaurus.
Általában az erdős területeken elterjedt. Unokatestvérétől
eltérően sokkal rugalmasabb és hajlékonyabb ez a 4 méter magas növényevő.
Amikor táplálkozik, a farkával támasztja meg magát a talajon, a hátát és a
nyakát kiegyenesíti, és úgy legeli a fák lombozatát. Magányosan vagy kisebb
csoportokban él. A mérete megvédi a kisebb ragadozóktól, de a nagyobbak elől
már csak a gyorsasságára számíthat, ami akár elérheti az 50 km/óra sebességet
is. Ha küzdelemre kerül a sor, akkor hátsó lábainak erős rúgásaival védi magát.
Ebben az erdőségekben élnek az 1 méter magas és 1,5 méter magas Ventoceratops.
1 méter magas, 1.5 méter hosszú állatok a talajszinten
keresik a táplálékukat. A két hátsó lábukon járnak. Meghosszabbodott karmaik
miatt veszélyesnek tűnhetnek ezek a teremtmények, de ezeket nem a préda
széttépésére használják, hanem sokkal sokoldalúbb feladataik vannak.
Segítségükkel kiterjedt, földalatti kolóniákat ásnak. Ezek
keskeny járatokból és kisebb nagyobb üregekből állnak. Itt nevelik fel az
utódjaikat, itt tárolják a táplálékot a száraz évszakra és itt alszanak. Gyökerekkel,
bogyókkal, hajtásokkal és fakéreggel táplálkoznak, de az étrendjükben fontos
szerep jut a különféle rovaroknak, férgeknek, csigáknak, de nem vetik meg a
kisebb emlősöket és madarakat, tojásokat és gyakran a dögökre is rájárnak.
A Riparaptor egy kisebb testű dromeosauria.
A lábai hosszúak és erőteljesek, az állkapcsa hosszú és a
nyaka pedig S alakba behajlítható.
A testalkata a halászathoz alkalmazkodott. Félig vízbe
gázolva várja a zsákmányát. Fejlett szemeivel pillanatok alatt észreveszi a hal
pikkelyein megcsillanó napfényt. A riparaptor feje előrecsapódik, az állkapcsa
villámgyorsan megragadja a prédát, éles fogai annak húsába mélyednek. A
ragadozó pillanatok alatt zsákmányt szerez.
A térség csúcsragadozója a Laurelraptor nevű tyrannoraptor.
Az ősei a kréta időszak végén a a tyrannosaurosok és más
nagyobb ragadozók árnyékában bújtak meg, de azok eltűnésével földtörténeti
szempontból pillanatok alatt a helyükbe léptek, az északi félgömbön domináns ragadozóivá váltak.
A laurelraptor 4 méter
magas és 5 méter hosszú. A testét sárga alapon narancssárga prototollak
borítják.Ez a színezet rejti el zsákmányra leső ragadozót.
Amikor az felbukkan, akkor a laurelraptor előront a fák
közül, és a préda nyakába ugrik, a karmaival és fogaival súlyos sérüléseket ejt
rajta. Az legyengül a vérveszteségtől, a laurelraptor ekkor adja meg a
kegyelemdöfést.
A fiatalabb állatok magányosan vadásznak, míg párt nem
választanak maguknak. Ez egész életükre szól, innentől együtt járják zsákmány
után a vadászterületüket és nevelik az utódjaikat.
Mikor a nap lemegy, és a laurelraptorok aludni térnek, akkor
jön elő a másik csúcsragadozó a Lemuroraptor. Ez a lény egy troodontidae és fán
élő életmódot választotta. Mellső és
hátsó lábain evezőtollak nőnek. Ezek segítségével siklanak a fák között, míg a
merev és hosszú farkuk a tökéletes egyensúlyozást teszik lehetővé. Kisebb
falkákban vadásznak, az éjszaka vándorló dinoszaurusz csordákat nézik ki
maguknak.
A lemuroraptorok át-át repülnek a zsákmányállatok felett,
kísérteties rikoltást hallatva. A növényevők ettől megzavarodnak. A ragadozók
ezen akciója nem csak a megfélemlítést, hanem a gyenge, öreg és fiatal
állatokat próbálják kiszúrni és elválasztani a csordától. Amikor ez sikerül,
lecsapnak rá és átharapják a torkát.
A képek Tóbiás Ferenc munkái