2013. január 22., kedd

Európa-A Mediterrán erdők élővilága





File:Mediterranean Relief.jpg
Száraz forró nyarak és enyhe esős telek jellemzik ezt az éghajlatot. Európa ezen, amelyeket különböző tölgy és cédrusfélékből álló keménylombú erdők borítják, melyek, számos dinoszauruszfajnak adnak otthont.




Az egyik leggyakoribb itt élő növényevő a ludoceratops.
Ez a neoceratopsida dinoszaurusz négy méter hosszú és két méter magas. A gerincűk meghajlott, az első pár lábuk rövid és vastag, míg a hátsó pár hosszú és erőteljes.  Képesek két lábra állni, így elérik a magasabban növő hajtásokat, leveleket és gyümölcsöket. Erőteljes csőrükkel tépik le a táplálékot, majd a redős fogazatukkal rágják péppé.
A különféle alfajai és fajai elterjedtek Eurázsiában, Afrikában és Amerikában.  Különböznek a méretükben, a színezetükben, az orruk feletti dudorok méretében, elhelyezkedésében, formájában és a gallérjukon lévő mintázatban.
A Dél-Európában élő ludoceratops meridionalis orra felett két párhuzamos álló dudor található, míg a taréján két pár szemalakú mintázat található, a derekukon meredező, tüskére emlékeztető dísztollak sárga-zöld színezetűek.
Csordákban élnek. Ezek a nőstényekből, azok fiókáiból és egy domináns hímből áll.
 A száraz nyári hónapokat az Ibérai és az Apennini félsziget déli részén töltik, amikor eljön az esős tél a ludoceratopsok északra vándorolnak. Itt lerakják a tojásaikat. A kikelt fiókákat már délen nevelik fel.





A térség legnagyobb növényevője a Fragilisaurus. 7 méter hosszú, 3 méter magas.  
Karcsú, fekete pehelytollakkal borított áramvonalas testét két erőteljes láb tartja. A farka merev és izmos, a végén legyezőszerűen szétterülő tollak találhatóak. A nyaka csupasz, a tövénél egy fehér tollgallér díszeleg.
Kisebb családjai gyakran járják a nyílt területeket. A keménylevelű növényeket kacsacsőrre emlékeztető csőrével tépi le és egyben nyeli le. A zúzában lévő grasztolitok másnéven zúzókövek emészthetővé teszik a táplálékot.
Ez a dinoszaurusz faj az ornithomimosauriák leszármazottja. Ezek a mindenevő állatok a kora krétában jelentek meg. Gyakori állatai voltak a Laurázsia nevű szuperkontinensnek (Eurázsia és Észak-Amerikát foglalta egykor magába). Azonban az oligocéntől kezdték meg igazi virágkorúkat. Az északi félteke egyik legelterjedtebb növényevő állatcsoportja.





Közeli rokona az Urientiasaurus.
Általában az erdős területeken elterjedt. Unokatestvérétől eltérően sokkal rugalmasabb és hajlékonyabb ez a 4 méter magas növényevő. Amikor táplálkozik, a farkával támasztja meg magát a talajon, a hátát és a nyakát kiegyenesíti, és úgy legeli a fák lombozatát. Magányosan vagy kisebb csoportokban él. A mérete megvédi a kisebb ragadozóktól, de a nagyobbak elől már csak a gyorsasságára számíthat, ami akár elérheti az 50 km/óra sebességet is. Ha küzdelemre kerül a sor, akkor hátsó lábainak erős rúgásaival védi magát.




Ebben az erdőségekben élnek  az 1 méter magas és 1,5 méter magas Ventoceratops.
1 méter magas, 1.5 méter hosszú állatok a talajszinten keresik a táplálékukat. A két hátsó lábukon járnak. Meghosszabbodott karmaik miatt veszélyesnek tűnhetnek ezek a teremtmények, de ezeket nem a préda széttépésére használják, hanem sokkal sokoldalúbb feladataik vannak.
Segítségükkel kiterjedt, földalatti kolóniákat ásnak. Ezek keskeny járatokból és kisebb nagyobb üregekből állnak. Itt nevelik fel az utódjaikat, itt tárolják a táplálékot a száraz évszakra és itt alszanak. Gyökerekkel, bogyókkal, hajtásokkal és fakéreggel táplálkoznak, de az étrendjükben fontos szerep jut a különféle rovaroknak, férgeknek, csigáknak, de nem vetik meg a kisebb emlősöket és madarakat, tojásokat és gyakran a dögökre is rájárnak.



A Riparaptor egy kisebb testű dromeosauria.
A lábai hosszúak és erőteljesek, az állkapcsa hosszú és a nyaka pedig S alakba behajlítható.
A testalkata a halászathoz alkalmazkodott. Félig vízbe gázolva várja a zsákmányát. Fejlett szemeivel pillanatok alatt észreveszi a hal pikkelyein megcsillanó napfényt. A riparaptor feje előrecsapódik, az állkapcsa villámgyorsan megragadja a prédát, éles fogai annak húsába mélyednek. A ragadozó pillanatok alatt zsákmányt szerez.




A térség csúcsragadozója a Laurelraptor nevű tyrannoraptor.
Az ősei a kréta időszak végén a a tyrannosaurosok és más nagyobb ragadozók árnyékában bújtak meg, de azok eltűnésével földtörténeti szempontból pillanatok alatt a helyükbe léptek, az északi félgömbön  domináns ragadozóivá váltak. 
A laurelraptor 4 méter magas és 5 méter hosszú. A testét sárga alapon narancssárga prototollak borítják.Ez a színezet rejti el zsákmányra leső ragadozót.
Amikor az felbukkan, akkor a laurelraptor előront a fák közül, és a préda nyakába ugrik, a karmaival és fogaival súlyos sérüléseket ejt rajta. Az legyengül a vérveszteségtől, a laurelraptor ekkor adja meg a kegyelemdöfést.
A fiatalabb állatok magányosan vadásznak, míg párt nem választanak maguknak. Ez egész életükre szól, innentől együtt járják zsákmány után a vadászterületüket és nevelik az utódjaikat.



Mikor a nap lemegy, és a laurelraptorok aludni térnek, akkor jön elő a másik csúcsragadozó a Lemuroraptor. Ez a lény egy troodontidae és fán élő életmódot választotta.  Mellső és hátsó lábain evezőtollak nőnek. Ezek segítségével siklanak a fák között, míg a merev és hosszú farkuk a tökéletes egyensúlyozást teszik lehetővé. Kisebb falkákban vadásznak, az éjszaka vándorló dinoszaurusz csordákat nézik ki maguknak.
A lemuroraptorok át-át repülnek a zsákmányállatok felett, kísérteties rikoltást hallatva. A növényevők ettől megzavarodnak. A ragadozók ezen akciója nem csak a megfélemlítést, hanem a gyenge, öreg és fiatal állatokat próbálják kiszúrni és elválasztani a csordától. Amikor ez sikerül, lecsapnak rá és átharapják a torkát.


 A képek Tóbiás Ferenc munkái